Január végén második alkalommal rendeztük meg iskolai keretek között a karrierorientációs napot.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara által létrehozott Karrierorientációs program több mint száz előadót ajánl az iskoláknak. Mi is csatlakoztunk ehhez a lehetőséghez, és két előadót kértünk fel, hogy tartson előadást a munkaerőpiac elvárásairól és a lehetőségekről angol nyelven. Lukács Kornél a KPMG Advisory auditáló cégtől érkezett, míg Gál József magát az Amerikai Kereskedelmi Kamarát képviselte. Köszönjük nekik, hogy megpróbáltak segíteni tanulóinknak egy kis fogódzót adni a munka világának küszöbén, és mindezt angol nyelven.
Gál József visszajelzését olvasva büszkék lehetünk diákjaink általános tudására és angol nyelvi képességére:
"Az előadást az iskola felkérésére angolul tartottam, és a téma komplexitása (specialisták és generalisták a munkaerőpiacon) miatt egy kicsit tartottam tőle, hogy a diákoknak talán nincsenek elég erős nyelvi alapjai ahhoz, hogy az előadás üzeneteit teljességében megértsék. Félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, a tanulók ugyanis rendkívül jól és bátran beszéltek angolul. Külön örültem a rendkívüli aktivitásnak és figyelemnek amivel fellépésemet kísérték, aktivizálásuk rendkívül könnyen ment. Külön szeretném megköszönni a szervező tanárok segítségét is a látogatás lebonyolításában. Összességében egy rendkívül érdekes és felpezsdítő élményben volt részem!"