Október elején három napon keresztül amerikai vendégek tartották az angol órákat a könyvtárban. Idén is a FÉK alapítvány szervezésének köszönhetően három csoport jött el a Bethlenbe, hogy beszélgessenek a diákokkal a céljaikról, terveikről, valamint a sikerhez vezető útról. Az oldott hangulatú beszélgetések igen jó lehetőséget adtak még a félénkebb tanulóknak is, hogy bátran használják nyelvtudásukat. Még a hatodikosok is érdeklődve töltötték a szüneteket a vendégekkel, akik készségesen feláldozták pihenési idejüket a kicsiknek.
Remélhetőleg jövőre is szívesen jönnek a Bethlenbe, mert ahogy elmondták, nagyon jól érezték magukat diákjaink körében és nagyra értékelték a figyelmes vendéglátást.