5.z osztálykirándulása - Tata, 2012. május
Az 5.z osztály május elején három napot töltött el Tatán.
Érkezésünk után gyalogos városnézésen vettünk részt, melyen idegenvezető mesélt nekünk a város történelméről, nevezetességeiről, érdekességeiről. Láttuk a várat, az Esterházy-kastélyt, az Eötvös József Gimnáziumot, délután pedig jártunk a tatai Angolparkban. Este egy éjszakai túrát szerveztek nekünk, sötétben, lámpa nélkül túráztunk a Derítő-tó környékén, figyeltük a csillagos égboltot és az éjszakai élővilágot. A programot egy izgalmas bátorságpróbával zártuk.
Másnap délelőtt ellátogattunk a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Bemutatóhelyére, Vértesszőlősre, ahol egy rendhagyó történelemórán vettünk részt. Délután vetélkedők kezdődtek, majd kisvonattal a csillagvizsgálóba látogattunk. Két csillagász tartott nekünk előadást a Naprendszerről, megismerhettünk különböző csillagászati mérőeszközöket, és két távcsövön keresztül figyelhettük a változó égboltot. Láttunk napfoltokat, napkitöréseket.
Este szálláshelyünkön tábortűz mellett énekelgettünk, majd a parázson botkenyeret sütöttünk, és sokat beszélgettünk.
Az utolsó nap projektmunkával és vetélkedővel telt, izgalmas feladatokon keresztül kellett bizonyítani a csapatoknak ügyességüket, kreativitásukat, gyorsaságukat. A több napon át tartó verseny eredményhirdetése után hazajöttünk.
Jó volt együtt tölteni a három napot, már várjuk, hogy jövőre újra elutazzunk!
A program- és élménydús napokról rengeteg kép készült, melyek az alábbi linkre kattintva megtekinthetőek:
http://youtu.be/DhcREjxaczo