Március 26-án, egy pénteki napon a Keleti pályaudvarnál gyülekeztünk békamentésre. Mivel a találkozó egy igen korai időpontra, 6:55 re volt kitűzve, elég korán kellett kelnünk. Mint ahogy az minden táborban és iskolai eseményen szokás, a diákok hamarabb ott voltak, mint a kísérő tanár, de ez már szinte az élet rendje :D . De mielőtt a tanárnő megérkezett volna, mindenki megvette az oda-vissza érvényes jegyét Farmosra. Amikor Ildikó néni megérkezett, elindultunk a vonat felé, majd felszállás és indulás előtt a szülők könnyes búcsút vettek kicsiny gyermekeiktől, bár nem mintha egy olyan veszélyes helyre, vagy hosszú időre mentünk volna :D.

A felszállás után közvetlenül megszólalt a vonaton egy mogorva bácsi, hogy ugye csöndben maradunk-e. Mint ahogy ez minden iskolás vonatúton történni szokott, a bácsi ironikus kérdése annyira nem tántorította el a diákokat a jó kedvű, hangos beszédtől. De így is mi jöttünk ki jól az egészből, mert a „kedves” öregúr leszállt a vonatról az indulás után nem sokkal. Az úton megtömtük a hasunkat az anyu-apu féle csomagolt szendvicsekkel.

Mikor leszálltunk Farmoson, mindent láttunk, csak városra utaló jeleket nem. A környék nagyon szép, kicsit Bugacra emlékeztető, falusi hangulatú volt. Az állomáson találkoztunk a békamentők egyik tagjával, aki elmagyarázta nekünk, hogy is zajlik pontosan a békák begyűjtése. Az autóút mellett földbe ásott vödröket láttunk, amibe a békák belepotyogtak. Ezekből a vödrökből kellett kiszedni az ásóbékákat, majd a számukat be kellett diktálni, hogy megtudhassák, aznap összesen hány békát sikerült megmenteni a kamionok és az autók elől. Sajnos nem a mi csoportunk volt az egyetlen, aki jelentkezett a békák megmentésére, pedig önző módon szívesen kiürítettük volna egyedül mind a 72 vödröt. Az időnek köszönhetően sajnos volt 1-2 béka, amelyik kiszáradt a vödörben. Az ottani egyik békamentő azt mondta, hogyha a kiszáradás szélén lévő békának vizet adunk és kicsit meglocsoljuk vele, a béka magához tér, és újra szerelemtől ittasan keresi majd a társát. De ahogy az a két béka kinézett, nem hiszem, hogy azokon már segített volna a víz :S. Amikor összegyűjtöttük a nekünk kiosztott vödrökből a békákat, elindultunk velük a közeli mocsaras terület felé, ahol víz is van, meg nádas is van, ha szégyellősek lennének, bár ez a külső megtermékenyítés esetében nem hiszem, hogy bármit is számítana :D.

Mivel az időjárás egész nap szép volt, és az idő sem szorongatott minket, kiszórtuk a békákat abba a bizonyos hatalmas mocsárba, majd meg tudtuk látogatni Farmos játszóterét, valamint iskoláját. A játszótéren egy vizes, mocsárhoz leginkább hasonlatos, néhol mély területen le voltak fektetve gumikerekek. Ildikó nénit meggyőztük arról, hogy a mostani vonatot már így is-úgy is lekéssük, úgyhogy a legjobb megoldás, ha itt maradunk szórakozni, minthogy a tűző napon a megállóban ácsorogjunk. A fent említett mocsaras „játszótér” mindenkinek a kedvére volt. Nem törődve a beázott cipőkkel, és bakancsokkal, 8 éves gyerekként ugráltunk a gumikerekeken. Voltak olyan szerencsések is, akik gumicsizmát hoztak, így ők nyugodtan belegázolhattak a vizes békaparadicsomba. Mert béka ebben a vízben is volt bőven J .

A játszótér után következett a helyi iskola, ahol egy zenés testnevelés órának lehettünk tanúi. Az iskolában mindössze 4 osztály van, abból is a, valamint b, és az udvaron összesen körülbelül 20-25 gyerek volt. Amikor az igazgató elmondta nekünk, hogy az egész iskola az udvaron van, tátott szájjal néztünk egymásra, mert ez a mi iskolánkhoz képest egy nagyon nagy létszámbeli differencia. Végül elmentünk az állomásra, felszálltunk a vonatra, és hazafele már sokkal fáradtabban, és fegyelmezettebben ültük végig az utat. Bezzeg, ha a bácsi most ült volna a vonaton, rossz szava nem lett volna ránk ;). Az út felénél a tanárnő észrevette, hogy nincs vele a táskája, amelyben a telefonja, valamint a fényképezőgépe volt. Első gyanúnk az volt, hogy az iskola látogatás során Ildikó néni az ottani padon felejtette értékeit, ezért leszállt a vonatról 3 gyermekével, és megkért minket, idősebbeket, hogy a kisebbeket adjuk át szüleiknek a pályaudvaron. Ahogy megérkeztünk, az összes gyerek megtalálta a rá váró családtagot. Akik nagyobbak voltak, önállóan hazamehettek, egy szép nap, egy szép békamentés élményeivel a szívükben.

                                        Cieleszky Noémi, Klitzsch Szonja, 9.B.