Szeptember 17-én 27 tanulónk és néhány szülő döntött úgy, hogy a zuhogó eső ellenére tesz valalmit a környezetért és összegyűjti a szemetet az iskola körül. A szervezők által biztosított 10 zsák hamar megtelt, még pótzsákokra is szükségünk volt. Szerencsére az eső is abbamaradt, így semmi nem zavarhatta meg a jó hangulatú közös programot.
Köszönjük a segítséget, és természetesen a résztvevő 9-12-es diákok 5 óra közösségi munkaórát kaptak fáradozásukért.