Szeptember 26. az európai nyelvek napja, amit az Európai Unió országaiban 2001 óta sok-sok programmal ünnepelnek. Ebben az évben Budapesten az A38-as hajó adott otthont ennek a rendezvénynek. Nem igazán tudtuk, amikor nyolc tanulóval elindultunk a színhelyre, hogy mi fog ránk várni, de szerencsére nem csalódtunk.
A hajó két szintjén különböző nyelvi intézetek fogadtak minket, hogy együtt játszunk. Először csak a tanult nyelvek asztalaihoz mertünk menni, de mikor kiderült, hogy még a svájci vagy a japán játékot is meg lehet oldani nyelvtudás nélkül, felbátorodtunk. Játszottunk spanyol, finn, portugál, észt és olasz nyelven is.Tetszett, hogy a játékok mind egy-egy nyelvre épültek, de válozatosak, érdekesek és igényesek voltak. A játékban résztvevők minden alkalommal kaptak egy kis ajándékot, tájékoztató füzeteket és frissítő italokat.
A játék után híres emberekkel találkozhattunk. Ott volt Hajós András, aki a program egyik műsorvezetője volt.
Igazán jól éreztük magunkat, és még a kellemetlen esős időjárás sem ronthatta el a kedvünket, amikor hazaindultunk.