Klaus bácsi, ahogy a gyerekek szólították - akivel a cserelátogatások során itt az iskolában is sokszor találkozhattunk- a Bethlennel fenntartott kapcsolat és a csereutak szervezésének motorja volt. Budapest és a magyarok iránti őszinte rajongása és tudása sokszor minket is ámulatba ejtett. Életvidámsága, humora, élettapasztalata és bölcsessége minden találkozásunkat színessé tett.

 

Március végén, alig egy hónapja jöttünk vissza Hamburgból. Csodálatos tíz napot töltöttünk ott, amit neki köszönhetünk. Már terveztük az őszi budapesti látogatást…

 

„Katastrofikusch“….. mondta mindig, ha valami nehézségbe ütköztünk.